A görög eredetű szarkofág szó magyarul "húsevő"-t jelent, ami a koporsóknak a római császárkorban felbukkanó elnevezése. Valamennyi ókori népnél használatos volt, kivéve mindazon népeket, akiknél a halottégetés szokásos volt, bár a rómaiak tekintetében ez az állítás sem helytálló. A késői korokra fennmaradt szarkofágok alapján elmondhatjuk, hogy ezen tárgyak meglehetősen változatosak, alakra, formára és díszítésre nézve is. A legegyszerűbb a fából, agyagból, kőből készült láda volt, amely a legtöbb esetben a mindennapi életben használatos ládákat utánozta.{9}
Ebből kiindulva az ókori időszakra vonatkozóan is három fő típust különböztethetünk meg kialakulás szerint. Az Egyiptomban használatos antropoid szarkofág követi az emberi test, illetve a lepelbe burkolt halott formáját, az arcot a leggyakrabban egyszerű vagy összetetten díszített maszkformában, a többi testrészt pedig általában elnagyolt kialakítással jelezve. Ez a forma Egyiptomból a főníciaiak által lakott területekre is elterjedt.{10}
A ház, illetve templom alakú szarkofágok igazi hazájának Kis-Ázsia tekinthető. Az a törekvés szolgált alapjául, hogy a halottaknak a sírban is a megszokott házformát adják lakóhelyül, illetve a heroizált halottat templom alakú koporsókba temessék.{11}
A harmadik fő típust a kliné illetve ágy formájú szarkofágok jelentik. Ez részben utánozza a lakomáknál használatos klinét, részben pedig a halottas ágyat utánozza. Elsősorban az etruszkoknál terjedt el, ahol a halott fekvő vagy lakomázva heverő szoborképmását helyezték el a szarkofágok tetején.
Későbbiekben ez a három típus általában keveredett. A szarkofágok díszítése pedig rendszerint a halotti és a túlvilági elképzelésekkel állt kapcsolatban, a birodalom területén belül, és akár ezeken a határokon kívül is. A szarkofágkészítés igazi virágkorának a császárkort tekintjük, rendelkezésünkre álló adataink szerint. Igazán a 2-4. század idején vált uralkodóvá a reliefdíszes márványba való temetkezés. A ránk maradt római szarkofágok és szarkofágtöredékek alapján megállapították, hogy ezek nagy részének faragott domborművei rendszerint görög mintákat követő mitológiai jeleneteket, szimbolikus alakokat, rikábban pedig a halott életével kapcsolatos témákat ábrázolnak.{12} Meg kell azonban jelezni, hogy a legtöbb új elemzés szerint ma már a kettő kombinációja mellett foglal nagyon gyakran állást a legtöbb régész és művészettörténész.
A szarkofágokba való temetkezés a Magyarország főként nyugati területének egy részét magába foglaló Pannoniában csak a II. század végén jelentkezett, majd a III. században vált általános szokássá.{13}
A szarkofág-plasztikában a 2-4. században alapvetően két típust lehet megkülönböztetni: a frízszarkofágokat és az árkádszarkofágokat. A frízszarkofágok jórészt a 2. és 3. századi római művészet termékeiként jöttek létre a birodalom területén belül és talán azon kívül is. Díszítményeik az eddigi megfigyelések szerint frízszerűen, megszakítás nélkül húzódnak végig a szarkofág oldalán. Az ábrázolások nagy részének a tárgya az ó- és újszövetségben szereplő, a halál legyőzésével kapcsolatos történet, és jelenet. Róma történetének egyik legjelentősebb most ismert szarkofágja a Iunius Bassus szarkofág, melyet a Vatikánban őriznek, és 395-re datálják.{14}
A leggyakrabban a díszes márvány síremlék az árkádszarkofág és a frízszarkofág típusaiból tevődik össze. Az árkád- és oszlopszarkofágok kisázsiai,, antiochiai eredetűek. A kisázsiai sidamarai műhely termékeit emlegetik e legjellemzőbbeknek a 4-5. századból. A csoport legszebb alkotásának a psamatai szarkofágot említik, melyet 400 k. alkothatott az egyik kőfaragó vagy műhely. Az 5. század közepéről a Szent Rinaldus szarkofág említhető meg kiemelkedőként.{15}
Az ókeresztény kor szobrászatának elsősorban a reliefszobrászatot tekinthetjük.{16} A reliefszobrászt talán legszebb darabjai díszítik a szarkofágokat. Ezeket vagy a temetőben "sub divo" állították fel, vagy pedig úgynevezett mauzóleumokban, a családi sírboltokban kerültek elhelyezésre. Szarkofágot maguknak vagy családtagjaik számára csak a tehetősebbek tudtak rendelni. Keresztényeknél talán lehet mondani, hogy csak a 3. században mutatható ki használatuk – írja Vanyó László könyvében.{17} De a jó pásztor motívum alkalmazása ezeknél a tárgyaknál nem bizonyíték még a kereszténységre, mert ezekkel az elemekkel a pogány művészet is élt.{18}
A szarkofágok díszítéséhez alapvetően kétféle példát vettek alapul. Az ún. "paradicsom-szarkofágot" vagy az úgynevezett "dogmatikus szarkofágot" A paradicsom-szarkofág felületét osztja a jó pásztor alakja, függőleges irányban. Tőle jobbra és balra ó- és újszövetségi jelenetek láthatóak. Ezekkel ellentétben a dogmatikus szarkofágok képprogramja már más, a felületi tagolásuk is meglehetősen különbözik. Az ó- és újszövetségi jeleneteket ezek már gondosabban válogatják meg, és az esetek többségében egymásra is vonatkoztatják ezeket a jeleneteket, eseményeket. A szobrászok a feltételezések szerint különféle mintakönyvekből dolgozhattak, mint a sírsztélék esetében is.{19}
Rómában három helyen találtak monolitikus, megbonthatatlanul egységes szarkofágot. A Prati di Castello, Valleranóban a Via Laurentia mentén, valamint a Via di Grottarossa és a Via Cassia kereszteződésénél.{20} A továbbiakban a Via di Grottarossa és Via Cassia kereszteződésénél talált szarkofágról szeretnék bővebb tájékoztatást adni, ha a hiányos adatok révén, nem is teljeset.
A Via Grottarossa vagy másképpen írva Grotta Rossa területén, környékén talált sírokból a szarkofágban eltemetett nyolc éves kislány sírját régen kegyelettel zárták le, és opus caementicum falazással látták el.{22} A koporsót magát egy aknás sír harmadik, alsó aknája, lépcsője rejtette, mint az a 10. ábrán is jól szemügyre vehető.{23} Magáról a megtalálásról és feltárásról többen is publikáltak a 70-s és 80-s években, de szakirodalmaik nagy része Magyarországon a mai napig alig érhető el.{24} A szarkofágot, és benne 8 éves körüli kislány-múmiát 1964. február 5-én egy építkezési munkálatok közben találták meg.{25} A kislány feltehetőleg tuberkulózisban halhatott meg, a végzett vizsgálatok alapján. A kislány testét parfümökkel és gyantával átitatott vászonba tekerték. Ez a gyakorlat elsősosorban Egyiptomban és a Közel-Keleten volt gyakori, Rómában meglehetősen ritkának számított. Finom kínai selyembe burkolták testét, arany nyaklánca zafírral volt ékítve, két arany fülbevalóján kívül egy kicsit kötegeléssel kisebbített gyűrűvel volt felékszerezve. A gyűrűn szárnyas Niké látható, melynek vésett alakja képletes, célzatos jelentőséggel bírhatott. Találtak még borostyánból készült amuletteket mellette, a kis készlet két kis korsóból, Shell-kagyló alakú tégelyből, fenyőmagból állt, és egy mozgatható ízületű kis elefántcsont baba volt mellé helyezve. A leletet a díszítés, a mellékletek és a vizsgálatok alapján keltezték a 2. századra.{26}
"The exceptionally deep trench covered by an enormous block of cement, for example, found in 1964 on Via Cassia, near the crossing with Via di Grottarossa, contained a very special, prestigious coffin (Figs. 3-4).26 It was adorned with extraordinary reliefs depicting Dido and Aeneas hunting in Africa, together with Julus Ascanius. Despite the general tendency of sarcophagi to show standardised scenes, this coffin is without iconographic comparisons." – írja Katharina Meinecke ismertetésében.
A leírás szerint tehát más 1964-ben megtalálták a sírt, de a legtöbb publikációban mégis 1969 szerepel. S ennek ellenére a legtöbb ismertetés még nagyobb titkokat tár fel.{27}
"The Grottarossa mummy is only the second ever to have been discovered in Rome. According to Stefano Infessura (1723), the first Roman mummy — of a 12- or 13-year old girl — was found in 1485 in a grave near the via Appia about five miles from the city. After its removal, it was exhibited in the Palazzo dei Conservatori near the Capitol in Rome, but Pope Innocent VIII, was afraid of an outburst of popular fanaticism, and ordered it to be reburied at a secret site outside the Porta Pinciana, so that all knowledge of its precise whereabouts was lost." – írja a The roman mummy of Grottarossa című könyv ismertetője.
Érdekes, hogy a leírás szerint maga a szarkofág kivételesen mély volt, és mély sírban is helyezték el azt, valamint egyedi módon értelmezhető reliefekkel borították. A reliefek egy részén Dido és Aeneas vadászatát ábrázolták, Afrikában, Aeneas fiával, Iulius Ascanius-szal együtt. Annak ellenére, hogy a szarkofágok többsége standardizált jelenetekkel volt ellátva, ennek a szarkofágnak az ábrázolásai jelenleg még példa és összehasonlítás nélküliek.{28}
A koporsóláda külső hossza{29} 1, 74 m volt, a normális méreteknél kisebb. Egy nyolc év körüli kislány mumifikált testét tartalmazta.{30} A lány testét balzsamozás után selyembe és lenbe takarták, arany ékszerekkel látták el. Gyűrű, nyaklánc és fülbevaló volt a kislány testén.{31} Mellé egy Faustina-frizurás babát{32} helyeztek el még mellékletként, talán útravalóként a túlvilág felé. A kiskorú talán a relief stílusának közelítő kronológiája alapján a korai vagy középső Antoninus-korban élhetett. Gyermek-szarkofágok feltehetően nem lehettek előre elkészítve, hiszen egy gyermek halála sosem természetes, nem lehet előre kiszámítható, s ha mégis bekövetkezik a halála, nem lehet tudni, hogy a növekedés mely szakaszában hol tart, s pontosan milyen méretű koporsóra van szükség. Mindezen problémák ellenére a feltehetőleg afrikai származású gyermek szarkofágja mégis kiváló minőségben, szinte hibátlanul lett elkészítve.{33}
Ezek alapján az indokok alapján egy a műhelyben előre elkészített koporsót feltételez a szakirodalom, amelynek Aeneas és Dido jelenetét nem feltétlenül a kislány életére vonatkoztatták.{34} Mindenezek ugyan egy pontosabb elemzéssel kiválóan megcáfolható állítások lehetnek. Bár a jelenetsor Iulius Ascaniust mint főhőst, kiemelt alakot ábrázolja, a felvetések szerint inkább a fiatalság jelképeként jelenik meg a szarkofág frízének közepén. Sajnos a cikkben csak rövid említést tesz magáról a szarkofágról a szerző, és részletesebben nem is tárgyalja.{35}
Mindezek ellenére még nagyon sok mindent el lehet mondani magáról a temetkezésről, és a szépen díszített frízszarkofágról is.
Amit első ránézésre elmondhatunk erről, az is roppant érdekes lehet.
Talán magával az alapanyaggal is kezdhetjük. A szarkofágokat készítő műhelyek nagy része vagy helyi műhelyként, vagy központi műhelyként működött. A helyi műhelyek általában helyi kőzetet, köveket használtak a faragványaik elkészítéséhez. A központi műhelyek ezzel szemben helyi és import kőből is dolgoztak. A leggyakoribb központ Róma, Athén és Kis-Ázsia lehetett. A római műhelyek termékei általában 3 faragott oldallal rendelkeztek, az athéninek 4 oldala volt leggyakrabban faragott, és a Kis-Ázsia területén készült alkotások legfőbb jellegzetessége az oszlopos tagolás volt. Prokonéssos-i márványt alkalmaztak a leggyakrabban. A márvány olyan, kalcitból és/vagy dolomitból álló metamorf kőzet, melynek karbonátásvány-tartalma az 50%-ot meghaladja. A tiszta márvány átlagosan több mint 95% karbonátásványt (kalcitot) tartalmaz. A szilikátos márványban a karbonátásvány-tartalom 50-95%. Szerkezete tömör, szemcsés. Színe a különböző szennyeződések szerint változik. Leggyakoribb a vas-oxid és a mangán-oxid okozta elszíneződés. A hazai fajták (Siklós, Piszke) nem igazi márványok, csupán tömör mészkövek.
A márványnak valószínűleg már a kezdeti időszakokban, az újkőkorban, valamint a későbbi időszakokban a mediterráneum térségében, Európa más részeiben is régészetileg bizonyítottan kiterjedt kereskedelme volt. A római úthálózat kiépüléséig, és utána is elsősorban vízi úton szállították a kibányászott kőtömböket, ezért rendszerint a tengerhez közeli lelőhelyeket igyekeztek elsősorban kihasználni. A fehérmárványként emlegetett kőzetfajta bányászata szempontjából nagy jelentősége volt az anatóliai lelőhelyeknek, a klasszikus Prokonnésszosz (ma Marmara), az Athén közeli Pentelikon, az Égei-tenger térségében található Leszbosz, Naxosz, Párosz és Thaszosz bányáinak, valamint később a carrarai bányának. Ezeknek a lelőhelyeknek a finomkristályos anyagai az egész Mediterráneumban gyakorlatilag könnyebben elérhetők voltak a fizetőképes kereslet számára. Az Ibériai-félsziget kisebb-nagyobb bányái is jelentős mennyiségben termeltek ki (részben különféle színárnyalatú változatokat), elsősorban a helyi felhasználásra, jórészt a regionális igények kielégítésére. Feltétlenül kiemelendő és megemlítendő gyakorisága miatt is a Cap de Garde lelőhelyről származó greco scritto, szürkés árnyalatú márványváltozat, amelyet az ókorban díszítőkőként nagy mennyiségben termeltek és exportáltak. Számunkra ezek közül a prokonnészoszi márvány a jelentős, hiszen feltehetőleg Európában, vagy akár ebből állították elő az Aeneas-szarkofágként is emlegetett Grottarossai szarkofágot is. A szarkofág márványának azonosításához elsősorban C-izotóp és katódlumineszcens eljárásokat alkalmaztak, bár erről az általam fellelhető szakirodalmak egyike sem tájékoztatott megfelelően, említés szintjén sem. Érdemes lenne a témával részletesebben is foglalkozni a továbbiakban.
A kőfejtőkben már feltehetőleg méretre vágták és a megrendelés szerint szállították le a rendelt kőtömböket. Ez a kettő frízzel díszített szarkofág porcelános minőségűre van csiszolva, carrarai márványból készülhetett{36}, a hátrésze pedig nincs megfaragva. Ez utóbbi vonása Róma városban működő műhely vagy művész munkáját feltételezi.
Rajta egy vadászjelenetet láthatunk. Ha visszafelé kezdjük el szemlélni, akkor szarvast, vadászkutyákat, vadászó embereket láthatunk a frízen. Egyik alakja tunicában, bal kezében lándzsa, jobb kezében pedig rövid kard látható, vagy talán két vadászgerely lehet. Az oltáron feltehetőleg gránátalmát ábrázolt a művész. A féloldalasan faágon ülő alak feltehetően egy perszonifikáció lehet, a tunica egy változatát, az exomist hordja. Az egyik hajtó vadászhálóval a vállán látható, míg a másik éppen szabadjára engedi a kutyát. Valójában a főhősként ábrázolt középső alak lóháton, frígiai sapkában, lándzsát és tunikát viselve, külföldiként van kifaragva a jelenetsor középső részén. A lovon nincs kengyel, ami egyértelmű ábrázolást jelent. Hiszen mindez a birodalom külső részén, a barbár, főként keleti, egzotikus népekre jellemző ábrázolás lehetett, elsősorban rájuk utalt. A már korábban említett, lovat vezető hajtó exomisban ábrázolva, egy katona előtt halad, aki viszont már mellvértet, csizmát visel, kezében gerelyt tartva. Tunicában ábrázolták, egy "ágyékpáncél-szoknyában", amely bőrszíjakból állt, melyeket bronzveretek díszítettek. A kisállat-prémből készült csizmájukat embades-ként emlegették. A ló mögötti hajtó hálóval kezében lett megformálva. A lefelé álló fáklyát tartó meztelen, szárnyas alak feltehető Eros ábrázolása lehet, a lefelé fordított fáklya pedig a gyászt szimbolizálja. A császárportréknak megfelelően ábrázolt, császárokhoz hasonlító göndör hajú, szakállas katona alakja leginkább talán Marcus Aureliusra hasonlít. Talán útmutatóként szánta a mester eme alakot. Az utána következő, 160-180 körüli időszakra próbálják keltezni a szarkofágot, jellemzői és anyaga alapján. Látunk még itt egy női alakot is, 2 gerellyel, tegezzel a hátán, kitonban, köpenyben ábrázolva, felkötött hajában diadéma, lábán csizma látható. A Dianához hasonló alakról feltételezik, hogy maga Dido lehet a jelenetben, míg a sarkon egy frígsapkás, tunicába és köpenybe öltözött, nadrágos alakot látunk. A háta mögött álló férfialak a sarkon talán maga Aeneas lehet. Bár a faragvány darabja itt letört, akár még kézfogást is feltételezhetnénk a két alak között, ahol a kis Eros Diana-Dido lábánál áll, és a rájuk várakozó katona-vadász alak felé fordul.{37}
Ez az ábrázolás a leírása alapján is egy egyedi ábrázolási módot jelent. Nem csupán egy szarkofágra leltek itt, megvan az egész temetkezés is. A felső frízsor, melyet a koporsó fedelén ábrázoltak, szintén említést érdemel, és nem szabad említés nélkül hagyni a szarkofág két rövid oldalát sem, hiszen ezek is ugyanúgy, jelképes díszítést kaptak. De egyelőre maradjunk csak a Dido és Aeneas jelenetként értelmezett fő oldali motívumsor magyarázatánál.
Dido és Aneas történetét a római mitológiából és Vergilis Aeneis című alkotásának IV. énekéből ismerjük. A Napszekér elindul az Oceanusból, azaz hajnalodik, pirkadni kezd, amikor a jelenetsor közepére csöppen az olvasó, vagy jelen eseten a néző. Magát a jelenetsort a 129. sortól kezdve olvashatjuk, s a leírás körülbelül a 159. sorokig tart. A könnyebb érthetőség kedvéért idézem:
Oceanum interea surgens Aurora reliquit.
it portis iubare exorto delecta iuventus, 130
retia rara, plagae, lato venabula ferro,
Massylique ruunt equites et odora canum vis.
reginam thalamo cunctantem ad limina primi
Poenorum exspectant, ostroque insignis et auro
stat sonipes ac frena ferox spumantia mandit. 135
tandem progreditur magna stipante caterva
Sidoniam picto chlamydem circumdata limbo;
cui pharetra ex auro, crines nodantur in aurum,
aurea purpuream subnectit fibula vestem.
nec non et Phrygii comites et laetus Iulus 140
incedunt. ipse ante alios pulcherrimus omnis
infert se socium Aeneas atque agmina iungit.
qualis ubi hibernam Lyciam Xanthique fluenta
deserit ac Delum maternam invisit Apollo
instauratque choros, mixtique altaria circum 145
Cretesque Dryopesque fremunt pictique Agathyrsi;
ipse iugis Cynthi graditur mollique fluentem
fronde premit crinem fingens atque implicat auro,
tela sonant umeris: haud illo segnior ibat
Aeneas, tantum egregio decus enitet ore. 150
postquam altos ventum in montis atque invia lustra,
ecce ferae saxi deiectae vertice caprae
decurrere iugis; alia de parte patentis
transmittunt cursu campos atque agmina cervi
pulverulenta fuga glomerant montisque relinquunt. 155
at puer Ascanius mediis in vallibus acri
gaudet equo iamque hos cursu, iam praeterit illos,
spumantemque dari pecora inter inertia votis
optat aprum, aut fulvum descendere monte leonem.{38}
Láthatóan a Napszekér indulásakor a városkapu már Diana-Dido háta mögött látszik. Ritka, nagy szemű hálókat hoznak a vadak befogására, vadászgerelyekkel. Massyl-lovasok és jó szimatú kutyák vágtatnak. Kezdődik a vadászat.{39} Hogy is kapcsolódhat ez a jelenet egy nyolc éves kislányhoz? Miként kellene értelmeznünk a temetkezésnek ezeket a szimbólumait? Maga a múmia teljesen épen maradt fenn, mellékleteivel együtt. Tüdőgyulladása feltehetően alultápláltság jele lehetne, de ennek ellentmond az a tény, hogy egy meglehetősen gazdag sírról beszélünk, maga a szarkofág is erre utal, mint temetkezési forma. A fossa sír legalább 5 méter mély volt, opus caementa védte{40}. Az elvégzett DNS-vizsgálatok alapján a kislány anyai ágon lehetett itáliai származású. Az ékszerekben Ceylon szigetéről használt zafírt használtak. A két karika fülbevaló mellett egy elkalapált lapú aranygyűrű volt a viselete, Szárnyas Niké-Victoria alakkal díszítve, karján szalagos koszorúval, vállán ággal. A mellette levő mozgatható ízületű elefántcsont baba-szobor diadémos volt fával pótolták a töréseit. Sminkes shell-kagylót helyeztek mellé, kis méretben, borostyánból kialakítva, amely szintén exkluzív ajándéknak, játéknak számított már a római korban is. Kínai import selyem tunikában helyezték nyugalomra, mint azt a korábbiakban említettem, s ez meglehetősen inkább a gazdagság, mint az alultápláltságra utaló szegénység jele lehet: tehát a betegség oka nem éppen az anyagi hiány lehetett. A leletekben kisméretű paterát, korsókat is találtak mindet borostyánból készítve. A sidoni köpeny nem római, luxusköpenyként van számon tartva, a bíborcsiga ott van jellemzően otthon. A ruhája mutatja azt, hogy a kis leány nem akárki volt, maga is a magas rangúak társaságát élvezte, ott született, oda került. Haját arany hajháló szőtte át, a tegeze és a fibulája is aranyból van. Alakja talán Dido-val azonosítható.
A vadászjelenetet tehát Vergilius Aeneis-ében olvashatjuk. A városkapuban Dido alakját pillanthatjuk meg, s paripa éppen türelmetlenül áll, vár rájuk. "Stat sonipes ac frena ferox…" – olvashatjuk a sorokat. Türelmetlenül áll, és tép a zablát. Indulásra készen van. Előkerül a kötél, amivel a hálót tartják, és maga a háló is, ahogyan a fríz ábrázolja. Dido teljes leírása ellenére Aeneasról csak annyi derül ki, hogy ő a legszebb, mint maga Apollón.
"S Aeneás maga is, mintegy kiragyogva közűlük,
Oly daliásan lép, csapatát csapatukba vezetvén.
Mint amidőn Xanthus vize mellöl elindul Apolló
S téli lakát, Lyciát Délusra cseréli,"{41}
Írja Devecseri a fordításában Aeneas alakjáról. De míg Apollón és Artemisz testvérek, Dido és Aeneas szerelmesek. Aeneas ereje erősebb, mint az eposzi minta, a hadvezér-császárt paludamentumban ábrázolják. Ascanius a szarkofág tengelyében fiatal, szakáll nélküli lovas alak, frígiai sapkában, idegenként ábrázolva. Ő van a középpontjában az Aeneas jelenetnek. Az oldalán Ascanius álma, a vadászó kisfiú egy nagy vadkannal látható. Az egyik rövid szarkofág-oldal reagál tehát a főjelenetre. Az oldal női alakja, elefántormánnyal a fején, kezében agyarral, földrajzi egységet, Afrikát személyesíti meg, a jelenet helyszínét, a kislány feltételezhető származási helyét. A sziklán ülő férfialak kezében faágat láthatunk, az erdő megszemélyesítéseként, a fején a hullámok a folyamot jelképezik. A kezét hátra tevő női alak az akadályoztatott hérosz, talán akinek éppen semmi dolga nincsen… A jobb válláról lecsúszó kithonnal ábrázolt női alak talán éppen magát Aphrodiét ábrázolja, szépsége pompájában. De ne felejtsük el, hogy itt éppen egy nyolc éves kislányt temettek el! Hasonló ábrázolásokkal ritkán találkozunk. Talán ilyen lehet az angliai IV. századi mozaik, egy magánvilla frigidarium-ában, vagy az 1995-ben talált Herodianos-ozik, melyet Hadrianus korinak feltételeznek. A hasonló Halikarnasszoszi mozaik Dido és Aeneas ábrázolással sajnos elpusztult. Éppen ezért ritkának tekinthető, talán nehezen is megfejthető ábrázolásról beszélhetünk.
Az elemek felismerése csak kezdetet jelenthet egy értelmezéshez, egy megfejtéshez, a múlt megértéséhez. Csak egy kicsiny darabja az időnek, a kultúrának. Vajon hogyan is derülhet ki, hogy ez egy éppen nyolc év körüli kislány szarkofágja és mi is történhetett hajdan, hogy ő ott és ilyen körülmények között került eltemetésre, és hogy így helyezték örök nyugalomra, a túlvilág felé?
Talán más kontextusokat tár fel, ha az eposzi részt nem önmagában, hanem az eposz részeként tekintjük. Aeneas és Dido jelenete egy szerelmi jelenet. Lehetséges továbblépési pontokként talán át kell tekintenünk más alkotások Aeneas-jelenetit is. Valamint érdemes megszemlélni a szarkofág más részeit, díszítéseit is, a gyerek mellé helyezett, korábban már felsorolt, említett sírmellékletekkel, hogy a pontosabb értelmezéshez eljuthassunk.
Korábban már említettem, hogy maga a szarkofág tehát egy előkelő család ifjú sarjának temetkezési helyéül szolgált, in situ találták, a szarkofág{42} tartalma ép volt. Felmerül mindenkiben a kérdés: Milyen körülmények között élhetett? Mennyire szerethették őt? Mit kedvelt és mit tehetett rövid életes során, miben lehetett része, és hogyan betegedhetett meg? 2000 évvel ezelőtt mit kezdtek, és mit kezdhettek a kislány halálával? Ezer kérdést feltételezhetünk, és oly sok válasz lehet ezekre! Talán a további értelmezéssel sikerül ezeket leszűkíteni, kicsit konkretizálni.
Segít az értelmezésben, hogy van egy szövegünk, és az ábrázolás ezen alapul.{43}
A szarkofág többi részét tekintve megállapíthatjuk, hogy a szarkofág tetejét akrotérionokkal díszítették. A négy szélistent ábrázolták rajta, a világ négy égtája felé, hosszú arccal, lobogó, hullámos hajjal. Ez az ábrázolási mód nagyon gyakran a középkori művészetben is visszaköszön.
A szarkofág tetejének fríze, felső frízként egy menekülésbe hajló vadászatot ábrázol, lezárási jelenetként is értelmezhető a koporsófedél. Az íjász, aki az oroszlánra céloz, lapos sapkát hord, és köpenyt visel. Jobb lábára támaszkodik, a bal lába a támasztó lába, visszafelé néz, visszafelé lő. A férfialak valamit fog a kezében, bal kezével a sziklára támaszkodik. Fején sapka, és exomist visel, mely a vállait szabadon hagyja. Ez az ókorban munkaruházat volt. Kétkezi munkások vagy éppen Hephaistos viseleteként tarthatjuk számon az ábrázolások alapján. Őt, lehetséges aspektusai közül általában istenként ábrázolták. Az oroszlán alakját vizsgálva megállapítjuk, hogy a jelenet közepébe értünk éppen, hiszen már a vadászat elkezdődött, benne van egy dárda. A hullámvonalak a faragványon víz elem jelenlétére utalnak, éppen egy folyó vagy tó látható környezeti elemként. A jelenet fontos részeként meg kell állapítani, hogy az alakok közül az egyik szakállas, idősebb férfi, a másik viszont ifjú, gyerek. A következő jelenet sziklával, folyóval, csónakkal, pallóval a lófej felé fordul, a csónakban ülő alak kinyúl a ló felé. Köpenyt, felövezett tunikát, sapkát visel szakállas alakról beszélhetünk.
Mindezek alapján a fríz részlegesen egy oroszlánvadászatot ábrázol. A palló,és a pallóra felvágtató lovas,mely valamit fog, megfeszített testtartásával magára vonja a figyelmet: a ló teste megnyúlik, a lobogó köpeny, az ijedt, hátrafelé tekintő pillantás, ló testére hasaló férfialak sietséget feltételez, riadalmat áraszt. Üldözik. Mellette egy követ dobó, hátra felé forduló lak látszik az üldözési jelenetben, és rettenetes, de éppen egy elbukott lovas fejét tépi le a vérszomjas, feldühödött oroszlán. A felbukott, összeroskadt ló hátrafordul. A jelenet jobb oldalán végre észrevesszük a három oroszlánalakot, a fa és a szikla védelmében… Ebből aztán, ha nem is látjuk, feltételezhetjük, hogy a köpeny alatt egy oroszlánkölyök rejtőzik.
A további értelmezéshez érdemes lenne újra párhuzamokra találnunk. Ami sajnos a hiányosan fennmaradó, sérült alkotások miatt meglehetősen nehéz dolog. Szinte nem is találunk ilyet.
Ha közelebbről nézzük meg az üldözési jelenetet, akkor észrevesszük, hogy 3 oroszlán kerget eg lovast, aki éppen felhág a pallóra, amely a hajóra vezet. A fényes anyagú gömb-csali a lábánál a vadászatban alkalmazott segédeszköz volt, feltételezték az ókorban, hogy a kicsinyét kereső állat saját magát megpillantva a tükröződő képe miatt kicsit megnyugszik. Tehát egy állatbefogási technikát ábrázolt a művész. Az állatbefogás a kereskedelem, szállítás része volt, nagyon gyakran igényelték amphiteátrumok, cirkuszok, a szórakoztató ipar. A s