Közben az Óceanus habját odahagyta a Hajnal.
Válogatott daliák léptek ki a fényben a várból;
Ritkás hálókat, hoztak széles kopiákat,
És massyl lovasok kitünő szimatú kutyafalkát.
Ám a királynő még nem készült el, küszöbénél
Pun nagyurak serege s bíborban-aranyban, a zablát
Horkanva s habosan harapó hátaslova várja.
Végre előlépdel, számos követő közepette,
Sídoni, tarka-szegélyü palást díszíti a vállát.
Tegze arany, bíbor köpenyében aranykapocs, avval
Tartja elöl, dús fürtjében szintén szinaranycsatt.
S jönnek a phryg lovagok, ott jő mosolyogva Iúlus
S Aeneás maga is, mintegy kiragyogva közűlük,
Oly daliásan lép, csapatát csapatukba vezetvén.
Mint amidőn Xanthus vize mellöl elindul Apolló
S téli lakát, Lyciát Délusra cseréli, hogy ottan,
Anyjának szentelt szigetén megujítsa a táncot,
S krétaiak, dryopok s agathyrsek közt elidőzik,
Majd felhágva a Cynthusra s lombbal telefonván
Dús, virgonc fürtjét: aranyos pánttal leszorítja,
Míg vállán a nyilak meg-megzörrennek - oly ifjan,
Úgy ment Aeneás, oly báj ragyogott vala arcán.
Hogy bejutottak a berkekbe s fel a hegyre kiértek,
Ím, vad zergéket látnak leugorni a csúcsról
S szökni alá a hegyek bérc-oldalain; s eliramlik,
Nyílt rónák fele futva, sebes, sok szarvas is arra,
Portrúgó csordákba sereglenek, úgy menekülnek.
Ám gyerek-Ascanius vígan rájuk tör a völgyben,
Lángvemhes paripáján ezt is, amazt is előzi,
S kívánná, bár tajtékos vadkanra találna,
Vagy leereszkednék föntről egy sárga oroszlán.