Siklósi Zsuzsa a Korall folyóiratban megjelent cikkében a régészeti kultúra fogalmának eredetéről, a processzualista rendszerszemléletről és a processzualista felfogásról értekezik, rövidebb terjedelemben. A régészeti kutatások kulcsproblémájaként veti fel a feltárt leletanyag egykori közösségekkel való azonosítását. Megjegyzi, hogy a régészeti korszakok között jelentős különbségek figyelhetők meg, az ismeretek bővülésével, és az ezzel együtt járó szemléletváltással egyetemben.
Felhívja a figyelmet arra, hogy az őskorkutatás régészeti kultúra fogalma jelentős mértékben tér el a köznyelv és a társadalomtudományok kultúra fogalmától, tehát más megközelítéseket igényel.
Magának a szónak a használata a cikk kutatásai alapján a 19. századra vezethető vissza, és a nemzetállamok születéséhez kapcsolódik, ebből indultak ki az őskori Európai etnikai jellegű kutatásai. Kiemeli Gustav Kossinna munkásságát, aki a germánok ősiségének dokumentálására a késő antik és kora középkori írásos források etnikai leírásaihoz nyúlt vissza. A zárt régészeti kultúrprovinciák egybeesését hangsúlyozta bizonyos nép- és törzsterületekkel. A feltevést a régészeti leletanyagokban nyomon követhető változások több száz vagy ezer éven keresztüli nyomon követhetősége támasztja alapvetően alá.
Az általa képviselt nézetekkel szemben (és az indogermán őshaza elméletével szemben) lépett fel Vere Gordon Childe, aki Kossinna alapfeltevését fejlesztette tovább. Felhívta a figyelmet bizonyos leletcsoportok és leletanyagok együttes előfordulására, és a szabályosan összetartozó vonások összességét kulturális csoportként, kultúraként definiálta. A ma népnek hívott csoportok ezen komplexumok tárgyi kifejeződései alapelmélete szerint.
Az eltérő helyeken élők különböző kultúrákat hoznak létre. Így a rendszeresen előforduló tárgytípusok és régészeti jelenségek együttese és jól körülhatárolható területi egysége határozza meg a tulajdonképpeni régészeti kultúrát,- amint írja. Childe feltételezte a régészetileg körvonalazott kultúrák azonosságát az egykor a területen élt népek anyagi kultúrájával, és a definiált régészeti kultúrákat önálló entitásnak tekintette. Egyértelműen megfeleltette egymásnak a régészeti kultúra, a nép vagy etnikum és nyelv egységét, ahogyan a szerző ezt leírja. A hagyományos régészet az etnikumot homogén, állandó egységnek tekintette, amely a területen egységesen körülhatárolható. Az anyagi kultúra hirtelen változása mögött ezért a hagyományos régészet idegen etnikumot feltételezett, és ezeket migrációval, kolonizációval, hódítással magyarázta. Childe viszont nyelvészeti alapon feleltette meg egymásnak a régészeti kultúrákat és etnikumokat. Felismerte, hogy vannak olyan tárgytípusok, amelyek több kultúrában is előfordulhatnak. Érdemeként emeli ki Siklósi Zsuzsa, hogy definiált analitikai egységet adott az ősrégészeti kutatás kezébe.
A processzualista rendszerszemléletről is szól cikkében. A régészeti jelenségek új megközelítését és értelmezését jelentette a kialakuló Újrégészet. A hagyományos régészet a népek vándorlásával, diffúzióval és a kultúrák közötti megfoghatatlan hatásokkal magyarázta a leletanyagok változását, a környezethez való alkalmazkodásokat figyelmen kívül hagyva. Az Újrégészet ezzel szemben a kulturális jelenségek alaposabb magyarázatára való igényeket, világos elméleteket állított fel – írja Siklósi Zsuzsa.
A processzualista régészetben a filozófiai és természettudományos irányzatok meglehetősen nagy hatást fejtettek ki. Egyre szélesebb körben vonták be a természettudományos vizsgálatokat, a statisztikai, rendszerelméleti, zoológiai és botanikai vizsgálatokat. Az Újrégészet megkérdőjelezte a régészeti kultúra fogalmának használatát, nyelvi és etnikai egységgel való egyértelmű megfeleltetését. A kulturális evolúciót és a szociális folyamat funkcionalista magyarázatát előtérbe helyezve a processzualista régészet újraértelmezte a régészeti kultúrát, és David Clark a rendszerelmélet alapján finomította és átdolgozta a fogalmat. A kultúrát dinamikus és poltetikus egységnek tekintette, amely állandóan egymással kölcsönhatásban levő alrendszerekből, áll. Colin Renfrew hasonló szemléletet dolgozott ki kultúra-felosztásában.
Louis Binford már adaptáció vagy extraszomatikus eszközök rendszerének tekintette a kultúrát, mely magában foglalja az emberek helyekkel és tárgyakkal való kapcsolatrendszerét, mely igen összetett és komplex rendszer. Kapcsolat és interakció termékeként jöttek létre,
Siklósi Zsuzsa rövid történeti áttekintésében az írott forrásokat megelőző korszakok rendszerszemléleteire is kitér. Kiemeli a Friedrich Barth munkásságát követően bekövetkező etnikum felé fordulást, majd értekezik az etnicitás fogalmához köthető tényezőkről is.
A posztprocesszualista felfogás kialakulásánál pedig felhívja a figyelmet arra, hogy a posztmodern filozófia és a társadalomtudomány a régészetelméletre is nagy hatást gyakoroltak. Az egyén és ideológia szerepének figyelmen kívül hagyásának szembeállítása, a kultúra adaptív-funkcionalista jellegének túlhangsúlyozása után a saját kontextusban, a kultúra önmagában való szemlélésére hívták fel a figyelmet. Azonban sem entitásként, sem identitásként nem bizonyult megfelelőnek a régészeti kultúra fogalma. Az 1970-80-as években a stílus fogalmát is újraértelmezték.
Terjedelmi keretek miatt sajnos az ismertetésben részeletesen már nem áll mód címszavakban sem áttekinteni a fejlődési folyamatokat.
Érdemes, és hasznos elolvasni a bő szakirodalommal és részletes hivatkozásokkal ellátott áttekintést, amely jó alapot ad a régészeti megfigyelések gyakorlatához és elméletéhez.